Ugrás a fő tartalomra
Ide kattintva a Kapos Holding Zrt. elektronikus ügyfélszolgálati oldalán otthonról is kényelmesen intézheti ügyeit.

VILLÁMCSŐDÜLET ÉS LABORKÍSÉRLETEK – AZ OTTHON MELEGE A TÁVHŐSZOLGÁLTATÁS NAPJÁN

2015-03-04

Flash mobbal és a laborjában bemutatott látványos kísérletekkel ünnepli március 6-án a Nemzetközi Energiatakarékossági Világnapot és a Távhőszolgáltatók Napját a Kaposvári Önkormányzati Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt. Az élményalapú, közösségi programokon keresztül szeretné felhívni a fiatalok figyelmét erre a napra, és ezzel együtt megismertetni velük a távhőellátás gazdasági, környezeti és társadalmi hasznát.

Március 6-án délután 3 órakor felső tagozatos általános és középiskolás diákok fogják bemutatni a villámcsődületet a Kossuth téren. A tavalyi év sikere után újra a távhőüzembe invitálja a közszolgáltató cég a diákokat (most a nagyobbakat) és a pedagógusokat egy rendhagyó fizikaórára. A laborban ezúttal megdöbbentő kísérletek bemutatóját is láthatják.  A program keretében 2015. március 6 - 28. között ismét kinyitják a kapukat a diákok előtt, és a rájuk telepedő virtuális világban kézzelfoghatóvá teszik számukra az energiát. Lehetőséget biztosítanak továbbra is arra, hogy a fiatalok megismerhessék működés közben az üzemet. Láthatják majd, hogyan állítják elő a meleget, illetve hogyan juttatják el a lakásokba, az iskolába, vagy például a kórházba. A napi oktató-nevelő munkát színesítő programra előzetesen bejelentkezhetnek az osztályok.

A kaposvári vagyonkezelő Zrt. 6800 lakásban szolgáltatja a távfűtést és a meleg vizet. Másfél éve bővítette uniós támogatással a távhőszolgáltatást: 5 új intézményt, köztük a megyei kórházat is ellátja már. Ennek köszönhetően évente több mint 11,5 ezer GJ földgázt megtakarítanak, és 2 ezer tonnával kevesebb üvegházhatású gázt bocsátanak ki.

Ma a távhőrendszerek bármilyen hőforrásból termelt hőt be tudnak fogadni, és el tudnak juttatni a végfelhasználókhoz, így érdemben járulnak hozzá a hazai megújuló-energiaforrás felhasználásának és az energiahatékonyságnak a fokozásához. Ennek eredményeként a távhő szektor jelentékeny szerepet tölt be a hazai környezet- és klímavédelemben.

A Távhőszolgáltatás Napja keretében országosan megvalósuló programok célja, hogy felhívják a lakosság figyelmét a fentiekben megfogalmazottakra, azaz a távhőellátás gazdasági, környezeti és társadalmi hasznaira.

Ezen a napon az energiatakarékosság, a megújuló energiaforrások fokozott használata, a fenntartható fejlődés, a környezetvédelem és a környezettudatos életmód kerülnek a nyilvánosság fókuszába.