Ugrás a fő tartalomra
Ide kattintva a Kapos Holding Zrt. elektronikus ügyfélszolgálati oldalán otthonról is kényelmesen intézheti ügyeit.

2013-2014. évi fűtés elszámolás

2014-06-30

Meleg tél volt, jár vissza a fűtésköltségből


Tisztelt Felhasználónk!

Tájékoztatjuk, hogy a 2014. január 1-étől hatályba lépett, az egységes közszolgáltatói számlaképről szóló 2013. évi CLXXXVIII. törvény rendelkezései figyelembevételével a 2013-2014. évi fűtés elszámolásánál a következőképpen kívánunk eljárni.

A 2013-2014. évi fűtés elszámolása 2014 júliusában esedékes. A korábbiaktól eltérően, a fenti törvény alapján júliusban két számlát bocsátunk ki ügyfeleink részére.

Az első számla július első napjaiban fog érkezni, ez a július havi részszámlát tartalmazza, ezt szíveskedjen a számlán feltüntetett július 14-i teljesítési határidőig rendezni, hogy a második számla kibocsátásánál már figyelembe tudjuk venni.

A második számlát 2014. július 20-a után bocsátjuk ki, ez kizárólag a 2013-2014. évi fűtési időszakra vonatkozó elszámoló számlát tartalmazza. Amennyiben egyenlege ekkor túlfizetést mutat:

1. Csoportos beszedés esetén a teljes összeget visszautaljuk a számlájára.

2. Csekkes fizetés esetén (a távhőszolgáltatásról szóló 2005. évi XVIII. törvény rendelkezése alapján):

a)     ha a túlfizetése meghaladja az 1000 forintot, a számla kibocsátásától számított 8 napon belül postai úton visszaküldjük az összeget;

b)    ha a túlfizetése nem éri el az 1000 forintot, a következő havi számlájában jóváírjuk.

Tájékoztatjuk továbbá, hogy amennyiben költségmegosztó alapján történik az elszámolása, s azt nem érti, vagy nem ért vele egyet, kérdésével, panaszával a költségmegosztó céghez, illetve a közös képviselőjéhez fordulhat.

Felhívjuk szíves figyelmét, hogy ügyfélszolgálatunkon a fűtéselszámolásból adódó pénztári kifizetés nem lesz.

Tájékoztatjuk arról is, hogy idén augusztusban nem lesz a szokásos használati melegvíz-elszámolás.

Tisztelettel:

                                                                      Kaposvári Önkormányzati

Vagyonkezelő és Szolgáltató Zrt.

    Távfűtési üzem